2020. május 8. péntek

Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága"; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: "Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg". Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

1Pt 2,1-10.

KIVÁLASZTVA

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. (1Pt 2,9)

Siettem a házunk közelében lévő parkba, ahol a rögbicsapatba válogatták be az embereket. Miután néhány próbagyakorlatot végeztünk, egybegyültünk, hogy meghalljuk, kiket választottak a csapat tagjaivá. Én várományos voltam, de sajnos, nem választottak be. Kedvetlenül ballagtam haza.
Talán a legtöbb ember számára ismerős ez a tapasztalat: nem válogatnak be egy csapatba, nem vesznek fel a kiválasztott iskolába, vagy nem kapjuk meg az óhajtott állást. De ha mások nem is találnak minket megfelelőnek, kiválasztottak vagyunk Isten nagy családjába. Micsoda kiváltság! Sőt kiválasztottak vagyunk arra, hogy hirdessük Isten dicsőségét, aki a sötétségből az ő világosságára hívott el. Isten követei vagyunk, és hirdethetjük a megbékélést Istennel.
Amikor jelentéktelennek vagy feleslegesnek érezzük magunkat, emlékezhetünk családunkra és fontos elhívatásunkra. Isten gyermekei és királyi követek vagyunk.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy kiválasztottál minket. Segíts emlékeznünk arra, hogy megtisztelő elhívásunk van! Ámen.

Isten mindig ki fog választani engem.
Wayne Greenawalt (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK FELESLEGESNEK ÉRZIK MAGUKAT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Július
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek