2020. július 16. csütörtök

Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1Pt 4,9-11.

EGY JÓTETT

Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok. (Mt 25,35)

Az idősekből álló szolgáló csapatunk a fenti igeszakaszhoz adott egy új sort: "Eltévedtünk, és megmentettetek minket." A Jacksonba, Georgia államba tartó utunk során meghibásodott a buszunk sebességváltója. Észrevettünk két kisbuszt egy közeli templom parkolójában. Habár nem sok jóra számítottunk, mégis megkérdeztük, hogy kölcsönadnák-e az egyik kisbuszt az Atlantába visszavezető 80 kilométeres útra. Beleegyeztek! Sőt, ideadták a kisbuszt anélkül, hogy fizetnünk vagy bármit bizonyítanunk kellett volna. Csak annyit kértek, hogy még aznap este vigyük vissza, amit természetesen meg is tettünk, és előtte teletankoltunk. Különösen feltűnt, hogy a gyülekezet gondnoka szívélyesen fogadott bennünket, behívott a templomba, inni adott, és nem ítélt meg minket a bőrszínünk alapján.
Következő vasárnap néhányan visszatértünk a templomba, hogy személyesen is megköszönjük a segítséget. Adományt dobtunk a perselybe, és virágot vittünk a gondnoknak. A gyülekezet tagjai igazán megélték Jézus tanítását, hogy fogadjuk be az idegeneket. Nemcsak egy jótett, hanem Isten csodálatos áldásának is részesei lehettünk.

Imádság: Kegyelmes Atyánk, köszönjük gyermekeid kedvességét, akik segítenek a hajótörötteknek, akik az élet tengerén hánykolódnak. Ámen.

Megmutathatom Isten szeretetét, ha bízom másokban, és felajánlom segítségemet.
Catherine Pettie Hart (Georgia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK A JÁRMŰVE LEROBBANT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek