2020. július 22. szerda

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartoztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.

1Kor 9,24-27.

KÖZELEDNI ISTENHEZ

Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. (Jak 4,8)

Szúrt az oldalam, és a torkomban éreztem a szívdobogásom. Zilált a mellkasom, minden levegővételért megdolgoztam. Éppen az 55. születésnapom előtt teljesítettem az első öt kilométeres futást.
Csak egy évvel előtte kezdtem futni. Eleinte csak akkor kocogtam, mikor épp kedvem tartotta, és csak kényelmes tempóban. De a hozzáállásom nem hozott nagy eredményeket. Aztán kitaláltam egy tervet.
Az volt a stratégiám, hogy sétáltam pár percig, aztán 60 másodpercig futottam. A séta és futás mértéke növekedett a következő pár hétben, míg végül 5 percig tudtam futni megállás nélkül. Ahelyett, hogy kimerültnek éreztem volna magam elnehezülő végtagokkal, felfrissültem.
A távfutás megkívánta, hogy megfegyelmezzem a testemet. Ehhez hasonlóan erősítjük a lelki életünket a fegyelmezett bibliaolvasás, meditáció, böjtölés és imádság által. Egy bibliaolvasási terv és egy imádságra kijelölt hely és idő segíthet összpontosítani, mikor Istenhez közeledünk. Ahhoz, hogy Istenhez közel kerüljünk, a szívünket felé kell fordítanunk - nem a tennivalók listájával, hogy kiérdemeljük Isten pártfogását, hanem egy túláradó vággyal, hogy időt töltsünk vele. És ahogy a mai ige is ígéri, Isten közeledni fog hozzánk.

Imádság: Ó, Urunk, növeld bennünk a vágyat, hogy jobban megismerjünk téged! Ámen.

Istennel időt töltök, és közeledek hozzá.
Barbara Gordon (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÚJ LELKI GYAKORLATBA KEZDENEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek