Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig. Én tudom, hogy az az ember - hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania. Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; ha csak az erőtlenségeimmel nem. Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall; még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.
2Kor 12,1-10.
ERŐ AZ ERŐTLENSÉGBEN
De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. (2Kor 12,9)
Nővérként dolgoztam a mindig zsúfolt sebészeti-onkológiai osztályon. Teljesen kimerülve, leroskadtam egy padra a kórházkápolnában, és csak meredtem a sarokasztalon lévő gyertyákra. Az egyik igen halványan pislákolt. Uram, hogyan fogom túlélni ezt a műszakot? - fohászkodtam. Olyannak érzem magam, mint ez a gyertya, amely már alig pislákol. Majd a fenti igevers suhant át gondolatomon, vigasztalást nyújtva. Gyengeségünk Isten együttérzését váltja ki, nem pedig ítéletét.
A zsebembe nyúltam egy tollért, hogy gyorsan lejegyezzem gondolataimat, s közben kezembe akadt egy gumikesztyű. Milyen haszontalannak tűnt önmagában! Majd felemeltem a jobb kezemet, és eltűnődve nézegettem az erős inakat, és beledugtam a kék kesztyűbe. Az élettelen anyag most formával és erővel telt meg. Amint kinyitottam és összecsuktam kesztyűs öklömet, Isten emlékeztetett, hogy "mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít" (Fil 4,13). Abban a bizonyosságban hagytam el a kápolnát, hogy Isten ereje, és nem a gyengeségem fog uralkodni bennem.
Isten nem azt kéri tőlünk, hogy magunktól legyünk erősek. Azt várja, hogy imádkozzunk, és higgyük, hogy az ő ereje van velünk. Bízhatunk abban, hogy Isten betölt, és felkészít minden feladatra, amelyet a nap hoz.
Imádság: Urunk, köszönjük Szentlelked jelenlétét, és a mai napon is bennünk lévő erődet. Ámen.
Amikor gyenge vagyok, erőt lelhetek Isten hatalmában.
Dee Aspin (Kalifornia, USA)
