2020. október 1. csütörtök

Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

2Kor 5,16-21.

ÁTFORMÁLVA

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2Kor 5,17)

Megtérésem után sok pozitív változást tapasztaltam az életemben. Több volt az örömöm és a békességem. Jártam gyülekezetbe, és nagy áldásként éltem meg a testvérekkel való közösséget. Régebben a Biblia csak egy volt a sok könyv közül, de megtérésem után megelevenedett számomra Isten igéje, és lelkesen kutattam a Szentírást. Isten valósággá és személyessé vált számomra. Valóban új teremtés lettem Krisztusban: a régiek elmúltak, és minden újjá lett. Még a bátyámnak is feltűnt, hogy más lettem, és megjegyezte: „Tényleg létezik megtérés, mert ez a lány nagyon megváltozott.”
Az évek múlásával folytatódik a változás, ahogy növekszem a hitben, és Jézus Krisztus ismeretében. Az ember idővel változik, ahogy új dolgokat tapasztal meg. Nagy áldás tudni azt, hogy a Teremtő Isten mindezekben hűségesen velünk van változatlan szeretetével!

Imádság: Drága Urunk, köszönjük a te el nem múló szeretetedet. Formálj minket folyamatosan az Úr Jézus képére! „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek… Ámen.” (Mt 6,9-13)

Krisztus követése hogyan formálta életemet?
Charity M. Kiregyera (Kampala, Uganda)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK MÉG NEM HALLOTTÁK AZ EVANGÉLIUMOT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek