2020. október 20. kedd

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.

Zsid 12,1-3.

AZ ÉLJENZŐ TÖMEG

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (Zsid 12,1)

Fejem fölé emelt karokkal álltam és levegőért kapkodtam. Lábaim fájtak, és a tüdőm égett a szezon első terepfutó versenye után. Gratuláltam az előttem befutónak, és bíztattam az utánam jövőket.
Pár perc múlva úgy tűnt, hogy már mindenki befejezte a versenyzést. Az óra azonban még mindig járt, így a sok ember kíváncsian várta az utolsó futót. Nemsokára egy fiú bukkant fel a kanyarban. A tömeg mellette futott, kiabálva, s bíztatva őt a verseny befejezésére. A fiú elragadtatva ért át a célvonalon.
Ahogy erre a napra visszagondoltam, a Zsid 12 új értelmezést nyert a számomra. Ez azt mondja, hogy mindenki az élet versenyét futja, miközben egy nagy tömeg bátorítja a mennyben és körülöttünk is. Ha hosszú az út, vagy hegyre kell feljutnunk, azt gondolhatjuk, képtelenek vagyunk megcsinálni. Ám Isten és a támogatóink bíztatnak: „Meg tudod csinálni!” Visszatekintve láthatjuk a távot, melyet a „bizonyságok fellegének” segítségével tettünk meg.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy bátorítasz és átsegítesz bennünket a nehéz időkön. Ámen.

Ki az, akit ma Isten általam akar bátorítani?
Chris Hemstock (Dél-Dakota, USA)

IMÁDKOZZUNK A HOSSZÚTÁVFUTÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Október
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek