2020. november 15. vasárnap

Ez a menny és föld teremtésének a története. Amikor az ÚRisten a földet és a mennyet megalkotta, még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az ÚRisten még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a termőföldet megművelje. Akkor pára szállt fel a földről, és mindenütt átitatta a termőföld felszínét. Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé. Ültetett az ÚRisten egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az ÚRisten a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.

1Móz 2,4-9.15.

ISTENI ERŐ MEGNYILVÁNULÁSA

Micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. (Zsolt 8,5-6)

Meleg tavaszi napoknak köszönhetően a borzok gyakran idő előtt előbújnak, ezért a férjemmel nagyon vártuk, hogy megpillantsunk egyet. Ez alkalommal azonban nem jöttek elő a borzok, mégsem volt hiábavaló az este. Ahogy csendben álltam és vártam, magával ragadott Teremtőnk zsenialitása.
Egy óriási tölgyfa mögött álltam, ami eltakart. Olvastam, hogy a tölgyfák több ezer évig képesek élni, és úgy éreztem, hogy maradandóságának ereje mellett eltörpülök. Aztán rájöttem, Isten szemszögéből nézve a jelenetet, hogy számára én számítok, nem a fa. Isten öröktől való, és a fa nem más, mint egy lélegzet az ő örökkévaló tervében. Mindeközben Isten nagyra becsüli népét, dicsőség és tisztelet koronázza őket. Ahogy a zsoltáros, én is azt kérdeztem: "Miért épp mi?"
Bámulatba ejt, hogy Isten gondoskodik rólunk. Amikor a természetben időzök, mindig örvendezek, hogy milyen nagy is ő, és milyen hihetetlen, hogy örömét leli bennünk.

Imádság: Mindenség Teremtője, látjuk munkád lenyomatát az egész teremtésben. Hálát adunk neked mindennapi biztatásodért, amit ennek a tudata ad nekünk. Ámen.

A természetben Isten nagyságának csak egy kis töredékét látom.
Caroline Greville (Anglia, Egyesült Királyság)

IMÁDKOZZUNK AZÉRT, HOGY EMLÉKEZZÜNK, ISTEN SZÁMÁRA ÉRTÉKESEK VAGYUNK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek