2020. november 19. csütörtök

Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok. Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel. Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös? Akik tehát az Isten akaratából szenvednek, azok is - jót cselekedve - ajánlják lelküket a hű Teremtőnek.

1Pt 4,12-19.

VALAMI ÚJ

Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. (1Pt 4,12)

Létezik egy majd kétezer éves legenda egy szakácsról, aki egy este éppen vacsorát készített, majd ahogy összekeverte a néhány megszokott hozzávalót, a keverék hirtelen felrobbant, ami végül a tűzijáték feltalálásához vezetett.
A váratlan nehézségek hasonlóképpen gyakran segítettek valami új dolgot felfedezni magamban. Bár talán soha nem fogom teljesen megérteni, miért adódtak pénzügyi nehézségek vagy egészségügyi problémák az életemben, ezek alázatra indítottak és erősítették a jellememet. Megnyitották a szívemet, hogy meglássam Isten szerető tetteit az életemben, és ez időről időre megnyugvást és reményt adott. Megtanultam jobban átengedni magam Istennek, amikor látszólag lehetetlen körülményekkel kellett szembenéznem. Cserébe Isten megadta azt a vezetést, amire oly nagyon szükségem volt.
Isten tudja, hogyan alakítsa a körülményeinket úgy, hogy azok által növekedni tudjunk. Amikor bízunk a Mesterben, hogy ő valami újat tud kihozni az életünket szétromboló robbanásokból, ebből mindig egy személyes növekedés jön létre.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük kedvességedet és vezetésedet életünk előre nem látható körülményei között. Ámen.

Ma keresni fogom, Isten milyen új dolgot teremt bennem.
Doug Lim (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK A FELTALÁLÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 November
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek