2020. november 22. vasárnap

Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.
Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

Kol 3,1-11.

ÚJ NÖVEKEDÉS

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2Kor 5,17)

Egyik reggel ránéztem a virágaimra, és szomorkodva láttam, hogy elhanyagoltak, benőtte őket a fű és a gaz. Eldöntöttem, hogy gondozni fogom őket, remélve, hogy szebbek és ápoltabbak lesznek. A fű és a gaz megakadályozták a növényeket a növekedésben, úgyhogy kihúztam az összes gazt, és virágtápot adtam nekik, hogy új, egészséges hajtást hozzanak.
Amikor befejeztem a virágok rendezgetését, arra gondoltam, hogy ilyen az én lelki életem is. Az életem szebb lenne, ha megszabadulnék a lelki életemre telepedő gaztól. Az aggodalmaskodás, csalódás és szívfájdalom fel tudnak emészteni. Ezek a "gazok" megakadályoznak abban, hogy új teremtménnyé növekedjek Istenben. Nem mindig könnyű, de továbbra is növekedni szeretnék a hitben, hogy Istent dicsőítsem életemmel. Remélem, hogy Isten gyermekeiként mindannyian növekedhetünk hitünkben és életünkben.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy a fejlődésre sarkallsz bennünket. Segíts minket ezen az úton haladni! "Atyánk! Szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! (Lk 11,2-4). Ámen.

Mit kell ma eltakarítanom az életemből, hogy lelkileg növekedhessek?
Merry Gultom (Nyugat-Jáva, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK HITBÉLI NÖVEKEDÉSÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek