2020. december 9. szerda

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.

Róm 5,1-5.

NE ADD FEL!

Ezért nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. (2Kor 4,16)

A középiskolai atlétaedzőm szerint futóként a legrosszabb, amit tehetsz, ha feladsz egy versenyt, vagy diszkvalifikálnak. Az egyik évben részt vettem a regionális versenyen, ahol esélyem volt bekerülni az országos bajnokságba. Éreztem a nyomást magamon, a lábam remegett a startvonalnál. Az első két kört jól futottam, és tudtam, hogy az előttem futót megelőzhetem. Azonban amikor eljött a pillanat az előretörésre, még nagyobb nyomást éreztem. Ahelyett, hogy lehagytam volna a versenytársamat, a pálya szélére estem. Diszkvalifikáltak. Mindenkinek azt mondtam, hogy valószínűleg elájultam, de valójában pánikba estem, és feladtam a versenyt.
Pál tudta, hogy a hit versenyfutása nem mindig könnyű. Kihívásokkal teli út Jézus követése. De Pál arról ír, hogy ne adjuk fel.
A verseny után edzőm csalódott volt. Mégis átkarolta a vállam, és ezt mondta: "Koncentráljunk a következő versenyre!" Ez erőt adott, újra meg akartam próbálni, és soha többé nem adtam fel egyetlen versenyt sem. Edzőm szavai azt juttatják eszembe, hogy Isten sohasem veszíti el hitét bennünk. Nem számít, min megyünk keresztül, vagy milyen múltbeli tapasztalatok riasztanak, Isten közelebb von, és soha nem mond le rólunk.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy soha nem mondasz le rólunk. Adj erőt megfutni a pályát akkor is, ha fáradtak vagyunk vagy félünk! Ámen.

Isten soha nem mond le rólam.
Adam Benson (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A FUTÓKÉRT!



Írjál áhítatot a Csendes Percek számára!

Valóságossá vált számodra Isten gondoskodása és jelenléte a másokkal való kapcsolatban? Adott-e neked a Biblia útmutatást és segített-e abban, hogy láthassd, hogyan munkálkodik Isten? Személyessé vált-e a Szentírás üzenete számodra, amikor elcsendesedtél felette? Ha igen, akkor van mit megosztanod másokkal.
Kérünk, hogy gondolataidat küld el a szerkesztoseg@csendespercek.hu címre.
Részletek a http://www.csendespercek.hu oldal 'Írj áhítatot!' menüpont alatt.

A Csendes Percek szerkesztősége

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek