2021. január 9. szombat

A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.

1Pt 5,1-10.

A GONDVISELŐ ISTEN

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Pét 5,7)

Miközben maniókát készültem ültetni, meg kellett tisztítanom egy parcellányi földdarabot a magas fűtől. Elhatároztam, hogy felégetem ezt a részben zöld, részint száraz füves területet. Mivel nem a száraz évszakban voltunk, azt gondoltam, biztonságos lesz a munka, de a tűz sokkal gyorsabban terjedt, mint feltételeztem. Pánikba estem, amikor a lángok azzal fenyegettek, hogy elborítják a szomszédos földdarabokat is. Kétségbeesetten szórtam homokot a tűzre, hogy kioltsam. A füst már-már fojtogatott.
Azután eszembe jutott, hogy az Úrhoz forduljak. A pánik közepette így fohászkodtam: "Uram, segíts! Te mindig segítesz, amikor kérlek. Ne engedd, hogy a tűz elharapózzon a határokon túlra!" Végül a lángok kihunytak, és felemelt kézzel mondtam hálát Istennek.
A riadalom természetes válasz balszerencse vagy veszély esetén. Ha azonban megmaradunk ebben az állapotban, és engedjük, hogy elborítson, a félelem visszatarthat attól, hogy nyugodtan, tiszta fejjel gondolkozhassunk vagy bízzunk Istenben.
A mai igevers arra emlékeztet, hogy félelmeinket az Úrra vethetjük. Az aggodalom idején bízhatunk abban, hogy a gondviselő Isten segít megoldani problémáinkat.

Imádság: Drága Istenünk, segíts meg, amikor gondjainkat reád vetjük! Ámen.

Gondjaimat átadhatom Istennek.
Charity M. Kiregyera (Kampala, Uganda)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKIT ELTÖLT AZ AGGÓDÁS!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek