Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak,
nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.
Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon,
kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.
Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet.
Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet.
Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.
Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.
Zsolt 91,9-16.
A MI ERŐNK
Ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! (Zsolt 91,2)
Egy álmom vált valóra, mikor a Grand Canyonban túráztam. Többheti edzés után megérkeztem, és végre gyönyörködhettem a táj szépségében. Az ötödik és egyben utolsó napon, mikor a csapatunk 1300 méternyi távot mászott a kanyon South Rim nevű részén, éreztem, hogy fogytán az erőm. Valahogy elvesztettem az egyensúlyt, elestem, és elkezdtem fékezhetetlenül lefelé gurulni a kanyon egyik lejtőjén. Elfogott a pánik. Minden edzés, amivel készültem és a sokévnyi túratapasztalatom sem volt elég arra, hogy megálljak. Nem tudtam magam megmenteni. Aztán hirtelen egy kis bokor megállított.
Ez a tapasztalat az emberi mivoltunkra emlékeztet. Sokszor elég önelégülten gondolkodunk magunkról. Elvégzünk iskolákat, keményen dolgozunk a hivatásunkban, tervezünk a nyugdíjas évekre, és gyakran azt gondoljuk, hogy a dolgokat kézben tartjuk. De amikor nehézségekbe ütközünk, ezek emlékeztetnek, hogy milyen tehetetlenek vagyunk Krisztus nélkül. A Róm 5,6 mondja: "Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért." A mi üdvösségünk és a mindennapokhoz való erő Istentől jön.
Imádság: Urunk, köszönjük, hogy velünk vagy minden nap. Emlékeztess, hogy a te erődben bízzunk életutunkon! Ámen.
Ha elesem, Isten a segítségem.
Karen McBee (Texas, USA)
