2021. február 16. kedd

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban.

Ef 1,3-12.

GAZDAG ÖRÖKSÉG

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka. (Ef 2,8)

Miután az Egyesült Államok Haditengerészetében megszereztem az őrmesteri rangot, elhatároztam, hogy a következő mondás szerint fogok élni: "Soha ne feledd, honnan jöttél!"
Fiatal felnőttként eltávolodtam attól a hittől, amelyet szerető keresztény szüleim mutattak nekem. Elfelejtettem, honnan jöttem, bár ingyen kaptam ezt az örökséget az én Uram és Megváltóm által.
Évekkel később az óceán közepén egy hadihajón összetört és keserű voltam. Abban a pillanatban visszaemlékeztem arra, honnan jöttem. Eszembe jutott édesapám hangja, amikor az éjszaka közepén imádkozott, megemlítve név szerint a családtagokat (köztük engem is), Jézus nevében. Bűnbánatot tartottam, és újra Jézus Krisztusnak ajánlottam fel magam. Ott megfogadtam, hogy odafigyelek arra, hogy hitemet megmutassam, imádkozzam másokért. Erre fogom bátorítani fiaimat és mindenkit magam körül, hogy járjanak a hívő keresztény út gazdag hagyományában, úgy, ahogy ezt én is kaptam.

Imádság: Atyánk, segíts emlékeznünk hatalmas szeretetedre, amikor elfelejtjük, hogy honnan jöttünk. Segíts név szerint eléd hoznunk a hitükben ingadozó felebarátainkat. Ámen.

Ahogy nekem példát adtak, megmutathatom én is a hitemet.
Steven A. Schofield (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK A HONVÉDELEMBEN SZOLGÁLÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek