2021. április 10. szombat

Amikor Jézus meglátta maga körül a sokaságot, megparancsolta, hogy keljenek át a túlsó partra. És odalépve így szólt hozzá egy írástudó: Mester, követlek téged, bárhová mégy. Jézus ezt mondta neki: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. Egy másik tanítvány pedig ezt mondta neki: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat. De Jézus így szólt hozzá: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak eltemessék saját halottaikat!

Mt 8,18-22.

NAPRAFORGÓK

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (Jn 8,12)

Amikor nyáron kimegyek reggel futni, elhaladok egy nagy napraforgó föld mellett. Lélegzetelállító látvány. Egy borús reggelen arra lettem figyelmes, hogy mindegyik napraforgó lefelé néz. Ez az élmény arra vezetett, hogy utánajárjak, és megtudtam, hogy a napraforgók két dolog miatt kapták a nevüket. Az első, hogy külső megjelenésük hasonlít a Naphoz. A második pedig az, hogy a fiatal napraforgófejek követik a Nap mozgását, ahogy az halad az égbolton, amit heliotropizmusnak hívnak. Mivel a nap nem sütött aznap, ezért a napraforgók nem emelték fel a fejüket.
Hányszor hasonlítunk lelki életünkben a napraforgókra? Könnyű Istenre nézni, amikor Isten csodái körülvesznek minket. De amikor a dolgok rosszra fordulnak, nehéz látni Isten munkáját. Talán lehajtjuk a fejünket, és hagyjuk, hogy a szívünk elforduljon Istentől. Bízni Istenben és türelmesen várni válaszára a legnehezebb dolgok egyike, amivel szembe kell néznünk lelki utunk során. Ugyanakkor a szemünket Istenre szegezhetjük, és követhetjük, ahova vezet, még felhős napokon is.

Imádság: Drága Urunk! Köszönjük világosságodat és útmutatásodat, amit nyújtasz a számunkra. Segíts, hogy szemünket és szívünket rád szegezzük! Ámen.

Hogyan fogom ma Isten világosságát követni?
Julie Sipe (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI AZÉRT KÜZD, HOGY LÁSSA ISTENT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Április
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek