2021. április 11. vasárnap

Saul féltékeny Dávidra
Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusoktól győztesen tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, örömkiáltások közepette, és háromhúrú hangszeren játszva. A táncoló asszonyok így énekeltek:
Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert! Saul erre igen megharagudott, mert nem tetszett neki ez a dolog. Ezt gondolta ugyanis: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! A végén még a királyság is az övé lesz! Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra. Másnap megszállta Sault Istennek az a gonosz szelleme, és révületbe esett a házában, Dávid pedig, ahogy ilyenkor mindig, játszani kezdett a lanton. Saul kezében lándzsa volt. Saul feléje dobta a lándzsát, mert ezt gondolta: A falhoz szegezem Dávidot! Dávid azonban két ízben is kitért előle. És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az ÚR, Saultól pedig eltávozott. Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ő vezesse csatába és haza a hadinépet. Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az ÚR. Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle. De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vezette csatába és vissza a hadinépet.

1Sám 18,6-16.

IRIGYSÉG NÉLKÜL

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (1Kor 13,4)

Barátnőm, Emily cisztás fibrózisban szenved, amely egy degeneratív tüdőbetegség. Zihál és nehezen vesz levegőt. Rendszeresen ellenőrzi egy szakorvos, hogy szükséges-e tüdőátültetés.
Egyik nap beszéltem Emilyvel egy cisztás fibrózisos betegről, akinek olyan tünetei voltak, amelyek alkalmassá tették arra, hogy egy új, ígéretes gyógyszert kapjon. Sajnos Emilynek nem ugyanazok a tünetei, ezért a kezelés nem lenne hatásos a számára. Ennek ellenére nagyon örült a másik beteg gyógyulási lehetőségének. Nem kérdezte, hogy miért nem ő ilyen szerencsés, és egy kicsit sem volt irigy. Nem vagyok benne biztos, hogy én az ő helyében ilyen jól reagáltam volna.
Amikor az emberek elkezdték Dávidot jobban megszeretni Saulnál, Saul királyt elöntötte az irigység, és megpróbálta megölni. Ezzel szemben Keresztelő János tudta, hogy amikor Jézus megjelenik, szolgálatának jelentősége és követőinek száma csökkenni fog, mégis örült a Messiás eljövetelének.
Sokkal jobban szeretnék Jánoshoz hasonlítani, mint Saulhoz. Amikor irigynek érzem magam, eszembe jut, hogy Istennél bőséges az erő és megbocsátás. Az, hogy valaki más áldásban részesül, nem csökkenti Isten hajlandóságát arra, hogy engem is megáldjon. Isten jósága és kegyelme kifogyhatatlan és elérhető.

Imádság: Istenünk, változtasd meg gondolatainkat és szívünket, hogy hozzád hasonlóan tudjunk szeretni! Ámen.

Isten képes átformálni a szívem és az irigységet szeretetre cserélni.
Lin Daniels (Massachusetts, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI AZ IRIGYSÉGGEL KÜZD!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek