2021. október 5. kedd

Vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Ef 2,6-10.

ÉRVÉNYTELEN LABDA

Vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (Ef 2,6-7)

Nemrégiben a családdal baseballmeccsen voltunk. Még a játék elején az egyik játékos érvénytelen labdát ütött, ami a közönség felé repült. Néhány szomszédos széken megjósolhatatlan irányban pattogott, majd fiam, Aidan kitárt karjaiba érkezett. Így büszke tulajdonosa lett egy baseball labdának, amivel profik játszottak. Megjegyeztem Aidannek, milyen szerencsés, és elmondtam neki, hogy én még sohasem kaptam el egy érvénytelen labdát. Ezen meglepődött, és még értékesebbnek látta a labdáját.
Aznap este később odajött hozzám, és nekem akarta ajándékozni az elkapott labdát. Tudtam, mennyire különleges számára az, és meglepett az áldozat, hogy le tudott mondani a labdáról.
A jóság a Szentlélek egyik gyümölcse, amiről Pál apostol a Gal 5,22-ben ír. Jóság az is, amikor magunk elé helyezünk másokat. Természetesen a tiszta jóságot Krisztusban találjuk meg, aki feláldozta magát bűneinkért.
Rábeszéltem Aidant, hogy tartsa meg a labdát, de megjegyeztem, milyen áldozatkész és kedves volt hozzám azon a napon. Mindig emlékezni fogok arra is, hogy Jézus - feláldozva magát - örök életet adott nekem.

Imádság: Atyánk, Istenünk, köszönjük, hogy Jézus szeretete és áldozata által megmutatod jóságod. Ámen.

Jézus a jóság legnagyobb ajándéka, amit valaha is kaphatok.
Chuck Kralik (Missouri, USA)

ADJUNK HÁLÁT ISTENNEK JÓSÁGÁÉRT ÉS KEGYELMÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Október
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek