2021. október 30. szombat

Péter halfogása
Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.

Lk 5,1-11.

KIVETNI A HÁLÓT

Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. (Lk 5,5)

A hivatásos halász Simon - másik nevén Péter - értett a munkájához. Mégis itt volt ez az idegen, és megmondta a partról, hogy mit, hogyan csináljon. Elképzelem, ahogy Simon és csapata megpróbált tisztelettudóan nemet mondani. Lehet, hogy az összes kifogást kipróbálták: Most voltak kint a legjobb órákban nulla eredménnyel, már kimosták, megjavították és eltették a hálókat, és készen állnak egy szünetre. Lényegében most nem volt itt az ideje a halászásnak. De amikor végre hallgattak Jézus tanácsára, a hajó majdnem elsüllyedt a nagy fogás terhe alatt.
Sok mindenben hasonlítok Péterre. Azt hiszem, én tudom a legjobban, mikor kell megosztani az evangéliumot. Nekem is sok kifogásom van, amikor Jézus hív: nem tudok rendesen artikulálni, talán nem tudom a helyes választ, bénának tűnhetek, kinevethetnek. De akkor eszembe jut, hogy a Szentlélek az, aki Istenhez vezeti az embereket. Nekem csak annyi a dolgom, hogy hűséges legyek az Isteni híváshoz, és kivessem a hálókat. Jézus velem van és azt mondja: Ne félj!

Imádság: Szentlélek, vezess minket, hogy meghallhassuk a te hívásod és hűségesek legyünk "hálóink" kivetésében, akkor is, ha nem érezzük alkalmasnak magunkat. Ámen.

Én megosztom Jézus történetét, közben a Szentlélek szíveket formál!
Rhonda Douglas (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEHEZEN OSZTJÁK MEG HITÜKET!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek