Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten. Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: "Mennyei kenyeret adott nekik enni." Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!
Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Jn 6,25-40.
AZ ÉLET KENYERE
Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. (Jn 6,35)
A lányaimmal nagyon izgatottak voltunk az első amerikai jelnyelvóránk előtt, amit a gyülekezetben tartottak. A tanárunk elmagyarázta, hogy úgy jeleljük Jézust, hogy egy-egy ujjunkkal megérintjük mindkét tenyerünk közepét. Ez a jel Jézus sebeit jelképezi a keresztre feszítés után.
Az óra további részében különböző ételeket és kifejezéseket tanultunk meg jelelni. Mikor ismételtünk, a tanár felszólította az egyik diákot, hogy jelelje el: "Pirítósra éhezem". A diák véletlenül azt jelelte: "Jézusra éhezem". Zavarában elnevette magát, és elnézést kért a hibájáért. De a zavara egy felismerés volt számomra, mert én valóban Jézusra éhezem az életemben. A megbocsátás kegyelme és a szeretet az, ami megtart bennünket, és amire mindannyian vágyunk.
A mai világban sokan éheznek, de nemcsak a testüket tápláló ételre, hanem Isten kegyelmére is. Fontos, hogy naponként tápláljuk lényünk minden részét, nemcsak étellel, de elcsendesedéssel és imádsággal is.
Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy törődsz a testünkkel és a lelkünkkel is. Ámen.
Hogyan tápláltam a lelkemet a mai napon?
Jeri Mounier (New Jersey, USA)
