Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
Zsolt 139,7-10.
NINCS TÚL MÉLY GÖDÖR
Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson. (Ézs 59,1)
Egyszer, édesapámat egy építkezésre kísértem, közben elkóborolt a kiskutyám. Hallottam a nyöszörgését, és megtaláltam egy gödörben. Próbáltam kihúzni, de nem értem el. Édesapám megígérte, hogy "minden rendben lesz". Lefeküdt a földre, és karjával benyúlt a gödörbe. Erőlködött, nyújtózkodott, míg végül az ujjhegyét sikerült beleakasztani a nyakörvébe, és felhúzta a nyöszörgő állatot. Tisztára poroltam a kutyát, majd megöleltem apámat. Azóta is élénken él bennem az emlék - a dohos föld, a meleg nyári napsütés és a minden izmomat megfeszítő félelem.
Azon a napon elhittem, hogy az édesapám bármit meg tud tenni. A földi apám erejére való visszaemlékezés arra ösztönöz, hogy jobban bízzak mennyei Atyámban. Több évtizedes Jézuskövetés után is előfordul, hogy a szívemet félelem tölti el. De ilyenkor emlékeztetem magam, hogy nem vagyok elveszve, és nem vagyok egyedül. Ha nem látok kiutat, arra gondolok, hogy Megváltóm keze bárhová elér.
Nincs olyan katasztrófa, melyben Isten ne tudna segíteni. Ezért, ha félünk a sötétben, ha rossz döntéseink csapdájában vergődünk, Isten karja elég hosszú, hogy elérjen, és keze elég erős, hogy megmentsen minket.
Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy kezedben tartasz, és felemelsz, ha elesünk. Add, hogy félelmeinkben is bízzunk benned! Ámen.
A félelem nem választhat el Istentől.
H. Michael Brewer (Kentucky, USA)
