Az iskolán kívül is lehet tanulni.

Egy szinuszműtétem utáni utolsó napjaim töltöttem a kórhazban. Szobatársam éppen nem volt, de tudtam, hogy nem leszek sokáig egyedül. Azután délelőtt 10 óra körül meg is érkezett az új szobatársam. Harminc év körüli asszony tolószéken, a férje mellette, fogják egymás kezét. Megtudtam, hogy az egyik dél-amerikai államból nemrég érkezett bevándorlók voltak. Este 8-ig vele volt a férj, csendesen beszélgettek, az asszonyka időnként sírdogált, aludt is kicsit.

Az éjszaka halk sírással kezdődött, majd zokogás let belőle. Éjfél felé már tudtam, hogy egy szemet sem fogok tudni aludni. Fogtam az ágyam melletti széket, kitettem a folyosóra az ajtóm mellé, és helyet foglaltam. Pár perc múlva jön az éjszakai ápolónő, és kérdezi, hogy velem meg mi törtent?

“Képtelenség aludni, az asszony állandóan zokog” – mondom.

Kaptam egy üres szobat, ahol reggel 6-ig aludhattam. Akkor sajnálkozva visszaküldtek a szobámba.

     “Nem lehetne az asszonykát megnyugtatni, hogy egy kicsit szünetelje a sírást, vagy hívják be a férjét, vele nagyon jól megvolt.” – intéztem - érzésem szerint jogos -- kérdésemet az ápolónőhöz.”

     “Kedves beteg” - mondta az ápolónő, és megfogta a vállam. “Szeretnék valamit elmondani. Ennek az asszonykának két hónappal ezelőtt amputálták az egyik lábát. Tegnap délelőtt amputálták a másikat. Mindkét szemére teljesen vak. A férje a mindene, egész nap vele beszélget. Ennek a derék embernek rákja van, az orvosok fél évet adtak. Neki is kell pihenni egy kicsit. Csoda, hogy a felesége az ejszaka félálmában zokog?”

Nem szóltam egy szót sem, cask bólintottam. A szemem tele lett könnyel. És imára kulcsoltam a kezem.

Fehérdy Iván

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Május
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek