Megpróbáltatás

Megpróbáltatás

„Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.” (Márk 13,11)

Ezzel az igével kapcsolatban egy személyes megtapasztalást írok le, amely 1949-ben történt, amikor üldözték azokat, akik komolyan vették a hitüket, és kiálltak Jézus Krisztus tanítása mellett.

Édesanyám református tanítónő volt, aki az ébredés idején új életet nyert, foglalkozott a fiatalokkal, és abban a faluban, ahol tanított, sokan hitre jutottak. Ezt a tevékenységét nem vette jó néven az akkori pártvezetés, és ezért behívatták elbeszélgetésre a községházába. Ott megkérdezték tőle, hogy kicsoda magának az a Jézus Krisztus, akinek nevében szól. Ő természeténél fogva félénk és bátortalan volt, de akkor olyan erőt kapott a Szentlélektől, hogy (előre nem gondolkodva) bátran kimondta: „Jézus Krisztus az én személyes megváltóm.” Ennek ugyan lett emberi következménye, mert azonnal elhelyezték abból a faluból egy lerobbant iskolába, és utána egy hónappal rendelkezési állományba helyezték. Ez három éves állásveszteséget jelentett. Sztálin halála után szülővárosában kapott pedagógus állást, ahol folytathatta a tanítást. Annak ellenére, hogy hadi özvegy volt, és mi, a három testvér, hadi árvák, egy fillér állami támogatást nem kaptunk, de az a lelki közösség, amelyet vezetett, gondoskodott az ellátásunkról, semmiben nem volt hiányunk a megpróbáltatás idején. Egyedül Istené a dicsőség ezért.

   Nyíregyháza, 2015. szeptember 12.                                         Horváth Csaba

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek