2024. április 20. szombat

Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek! Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát — amely miatt most fogoly is vagyok —, hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla. Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.

Kol 4,2-6.

A SÓ EREJE

Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni. (Kol 4,6)

A gyülekezet szomszédságában élő családok tagjai a közösségnek. Havonta találkozunk bibliatanulmányozásra, imádságra, és hogy lássuk, kinek hogy megy a sora. Ez a közösségépítés ideje. Mindig viszünk ennivalót, hogy megosszuk. Egy alkalommal currys csirkét vittem vacsorára. Azt hittem, megdicsérik majd, de senki nem mondott semmit. Végül megkérdeztem, ízlett-e az étel. Egymásra néztek, nem válaszoltak. Csodálkoztam, mi lehet a gond, így egy kanállal megkóstoltam. Borzasztóan ízetlen volt! Elfelejtettem megsózni.
Eszembe jutottak Jézus szavai a Mt 5,13-ból: Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. A föld sójaként az a munkánk, hogy mindazt tartósítsuk, ami jó és igazságos a világon, békességszerzőként és békesség megtartóként. Ahogy a só ízt ad az ételnek, mi keresztények vihetünk szeretetet, kedvességet, kegyelmet a körülöttünk élőknek. Istennel együttműködve, az ő szeretetét és fényét tükrözhetjük a világban.

Imádság: : Istenünk, szolgálni akarunk téged. Segíts, hogy igazságos és békés társadalmat építsünk, ahol szeretetedet és együttérzésedet tükrözhetjük a körülöttünk élőknek! Ámen.

Jézus hív, hogy vigyem Isten szeretetét és fényét a világba.
Navamani Peter (Karnataka, India)

IMÁDKOZZUNK A SZOMSZÉDAINKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek