Csorba István: A RABOK KEDVESEK

A RABOK KEDVESEK

Néked mennyei Szent Atyám,
A rabok kedvesek,
Megmutatod a világnak, hogy ők is emberek.
Áldozatok, kiket rászedett a Sátán,
Hogy tönkre tehesse, az életük aztán.
S most a rácson át nézhetik csak fényes napodat!
Áldott légy, hogy számukra is, hallatod hangodat!
Mert Tenéked, kedvesek a rabok,
Nem engeded hogy elnyeljék, öket sem a habok!
Vagy elnyelje öket a bün, mely akkor csábìtón szólt,
De mégis éltüket széttépő oroszán volt!
De fényed, a rácsokon át világìt,
Imátkozom kiket a bün most is csábit!
S kik Szent fényed, sötét cellákba juttatják,
Amelyek a testet-lelket sorvasztják!
Élő reménységhez juttatod ott a rabokat,
Elhalgattatva bennük, a Sátáni hangokat!
Mert Tenéked Atyám, a rabok kedvesek,
Megmutatod maguknak is, hogy ők is emberek!
Hogy a Golgotán kifolyt Jézus vére,
Az Ő büneiknek is a kifizetett bére!
A Kinti világban is, sok szabad rab van,
Akiknek élete, lelke, sárban, nyomorban van.
Mert az orditó oroszlán, itt is szerte jár,
Mint krokodil leszben, áldozatára vár!
A vìzalatt éberen, s észrevétlenül,
Mignem csak valami, szájába kerül!

2008. május 20. Szék.
Csorba István