2019. június 11. kedd

Zarándokének. Salamoné. Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök.
Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.
Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.
Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.

Zsolt 127.

ÚJ TEREMTÉS

A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent! (Jel 21,5)

A két túravezetőm és tolmácsom, Kaarel és Taavet kényelmessé és kellemessé tették a tallinni utamat Észtországban. Az egyik napi túránk állomása volt egy nagy szabadtéri színpad, ahol egy zenei fesztivál került megrendezésre, majd út az elnöki rezidencia mellett és egy múzeumi látogatás. Ahogy befejeztük a körutat, Kaarel azt mondta: "Egy 1930-as évek elején épült épület közelében vagyunk, amelyet a bátyám újít fel. Mi lenne, ha odamennénk és megnéznénk, hogy haladnak a munkálatok?"
Ahogy mentünk lefelé a fákkal szegélyezett sugárúton, egy nagyon érdekes házra lettem figyelmes. Valójában ez volt az a ház, ahová igyekeztünk. Meglepett az állapota, mert olyan erős és jó építésű volt. Eszembe jutottak Jézus szavai: "Íme, újjáteremtek mindent!" A tulajdonos mindent eltávolított, ami használhatatlan volt, és elkezdett megtervezni egy teljesen új házat új nyílászárókkal és új fűtési rendszerrel. Megjegyeztem, hogy milyen izgalmas lesz látni a befejezett projektet.
Aztán arra gondoltam, hogyan változtatta meg az életemet Jézus Krisztus. Még nem vagyok az, ami lehetnék, de Krisztus folyamatosan új teremtéssé formál.

Imádság: Drága Úr Jézus! Segíts tudatosítani, hogy jelenleg is formálódunk! Adj türelmet és bátorságot, hogy elfogadjuk az általad ajánlott új életet! Ámen.

A Teremtőm folyamatos formálása alatt vagyok.
W. David Lewis (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉPÍTKEZÉSEN DOLGOZÓ MUNKÁSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek