2019. június 21. péntek

A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.
Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.
Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)
Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom.
Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.
Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem:
Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata?
Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre?
Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)
Az az én bajom, gondoltam, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.
Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.
Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.

Zsolt 77,1-13.

NYUGALMAT TALÁLVA

Eszembe jutnak énekeim éjjelente. (Zsolt 77,7)

Feleségem, Mercy a kórházi ágyon feküdt, szörnyű fájdalmakkal küzdve, mert a rák szétterjedt testében. Még így is szerette hallgatni és énekelni a keresztény énekeket. Feje az ágya mellett levő asztalon nyugodott, amint hallgatta a zenét. Közben szobatársaiért imádkozott.
Mercy különösen azt az éneket szerette énekelni, amely arra hív, hogy jöjjünk Jézushoz, amikor fáradtak vagyunk, és támaszkodjunk őrá, hogy megpihenjünk. Elmondta nekem, hogy nagy vigaszt talált Jézusban, pont úgy, ahogyan az énekben van. 2005. szeptember 17-én, fejét a karjaimra fektette. Légzése egyre jobban lelassult, ahogy belépett a mennyei hazába, hogy végleg megpihenjen.
Bár halála űrt hagyott az én és szeretteim életében, hálás vagyok Istennek Mercy bizonyságtételéért. Ő nyugodt tudott maradni és énekelt akkor is, amikor a legnagyobb sötétségen ment keresztül. Ez a hívő bizonyságtétel annak a tapasztalatának eredménye volt, hogy élete Jézusban nyugodott. Élete és halála továbbra is reményt ad mindazoknak, akik ismerték őt.

Imádság: Drága Úr Jézus, imádkozunk azokért, akik halálos betegségben szenvednek. Légy velük, amikor a legmélyebb sötétségen haladnak keresztül! Add, hogy rád támaszkodva nyugalmat találjanak! Ámen.

Amikor elfáradunk, támaszkodhatunk Jézusra.
T. G. Johnson (Kerala, India)

IMÁDKOZZUNK A SÚLYOS BETEGSÉGBEN SZENVEDŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Június
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek