Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: "Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk."
ApCsel 27,21-26.
ZÁTONYRA FUTVA
Pál mondja: Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk. (ApCsel 27,25-26)
Első nap az új munkahelyemen rettegve gubbasztottam az irodámban. Tizenhárom évig dolgoztam egy kényelmes ifjúsági lelkészi szolgálatban, de éreztem, hogy Isten máshová hív, csak még nem értettem, hová. Jelentkeztem egy biztosító céghez, és amikor új helyen találtam magam, az ismeretlen és a "mi lesz, ha" gondolata félelemmel töltött el.
Miközben az első pár hétben próbáltam fejemet a víz felett tartani, Isten eszembe juttatta Pál apostol utazását Rómába. A tengeren egy óriási szélvihar annyira dobálta napokig a hajót, hogy ki kellett dobálni a hajó rakományát, és végül ennivalójuk sem maradt. El tudom képzelni, hogy ebben a helyzetben az érzelmek teljes skálája végigfutott rajtuk, míg végül beletörődtek, hogy nemsokára meg fognak halni. Ez történhet pánikhelyzetben. A nehézségeink viharos szele és hullámai arra a logikus következtetésre vezetnek, hogy Isten elhagyott, és itt a vég.
Pál azonban megnyugtatta a legénységet azzal, hogy ő hisz Istennek, hogy úgy lesz minden, ahogy megmondta. Mi is bizakodhatunk a viharok közepette, hogy még ha az életünk zátonyra futni látszik is, Isten ott van velünk.
Imádság: Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy te a nehézségeinkben is biztosítasz arról, hogy gondod van ránk. Ámen.
Ma bízni fogok Istenben, hogy velem van.
Robbie Mackenzie (Tennessee, USA)
