2019. augusztus 7. szerda

Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Ha van érzéki test, van lelki test is. Így is van megírva: "Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké." De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is.

1Kor 15,42-49.

MICSODA VÁLTOZÁS!

(A test) elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. (1Kor 15,43)

Egész évben a sivatagban élek és kertészkedem. Többek között borsót termesztek. Onnantól, hogy elvetem őket, nyolc hónapon át fejlődnek, majd több mint 5 hónapon keresztül teremnek. A növények két és fél méternél is magasabbra felkapaszkodnak a futtatórácson. Olykor nehéz elhinni, hogy egy ekkora, burjánzó növény fejlődhet ki abból az apró, ráncos magból. Mivel már évek óta ültetek borsó, már a magjában látom a majdani növényt.
Az a meglepő növekedés, amit Isten a borsószemekbe rejtett, nekem bizonyosságot ad arról, hogy még nagyszerűbb örök életem lesz Istennel. Amikor ránézek egy kis ráncos borsószemre, eszembe jut, hogy sokszor én is ilyennek érzem magam. De aztán felderülök, mert arra a hatalmas változásra gondolok, amire a mag elvetésekor sor kerül. Mielőtt elvetem a magokat, egy éjszakára vízbe áztatom őket, és reggelre egészen új külsőt nyernek. Ehhez hasonlóan az én testem is feltámad majd Krisztus ereje által. Ha a kis ráncos magok megújulásán töprengek, nagy örömmel tölt el az örök élet gondolata.

Imádság: Teremtő Istenünk, köszönjük azt a változást, amit egy kis magba rejtettél, és azt a csodát, melyet ez megjelenít számunkra: az új életet veled. Ámen.

Nem számít, mily kicsinek és meggyötörtnek érzem magam, Isten meg tudja változtatni az életem.
Mark Weinrich (Nevada, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK SIVATAGBAN ÉLNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek