2019. augusztus 21. szerda

Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el!
Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő;
nálad van, URam, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.

Zsolt 62,11-13.

AZ ALMAFA LECKÉJE

Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag. (Lk 12,21)

Almatermeléssel foglalkozom. Jó éveim voltak. Szép, egészséges, bőséges termés, amit szinte családias légkörben takarítottunk be. Az almáskert egy része mély-fekvésű terület volt, ahol néha el is akadtunk a sáros földben. Úgy gondoltam, ha aszályos éveink lesznek, akkor sem lehet problémám, sőt nagyobb bevételre számíthatok.
Azonban a helyzet gyorsan megváltozott. A mély-fekvésű részekről a szomszéd öntözőkútja elszívta a vizet, és a gyümölcstermés idején kevés csapadék hullott. A nagy erős fáim a vízhiány miatt a kihalás szélére sodródtak, és ma is a túlélésért küzdenek. Közben minden egyéb körülmény csak romlott, munkaerőhiány és értékesítési gondok léptek fel.
Ebben a helyzetben döbbentem rá, hogy nem bizakodhat el az ember, és a hívőnek csak az Isten adhat végleges és örök boldogságot.

Imádság: Drága Urunk, add, hogy életünket ne a pénz, hanem az Isten és a felebarát iránti szeretet vezérelje. Ámen.

Isten a mi gazdagságunk!
Jakabóczki István (Geszteréd, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK AZ ALMATERMESZTŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek