2020. május 9. szombat

Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól.
Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét. Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek. Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.
Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre. Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.

Kol 1,1-14.

HÁLÁS VÁRAKOZÁS

Szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát... Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre. (Kol 1,9.11)

Néhány éven keresztül vártam arra, hogy Isten meggyógyítsa a fiamat. Némely napokon a hitem erős volt, és lelkesnek éreztem magam. Máskor engedtem, hogy a félelem belopakodjon, kételkedésbe taszítson, és ilyenkor mély sajnálkozásba csúsztam. Mindaddig folytatódott ez a hol fent - hol lent ciklus, amíg rá nem bukkantam a fenti igeversre.
Pál azért imádkozott, hogy a Kolosséban élő hívők erősödjenek meg az állhatatosságban és a hosszútűrésben. A hosszútűrés szó itt azt jelenti, hogy képesek vagyunk elfogadni, vagy elviselni a késlekedést, harag vagy felháborodás nélkül. Jelenthet örömteli és reményteljes kitartást is. Pál elismeri, hogy néha a mennyből nem érkezik azonnal válasz, és várnunk kell.
Isten azt akarja, hogy örömmel várakozzunk. A Szentírás azt sugallja, hogy miközben az otthontól elidegenedett gyermek hazatérésére várakozunk, örvendezhetünk. Miközben imádkozunk házastársért, örvendezhetünk. Miközben gyermekáldásra várakozunk, örvendezhetünk, és hálát adhatunk Istennek, aki már sokkal nagyobb áldásokat adott, mint amire csak vágyunk. Várakozásunkban Isten mellettünk áll.

Imádság: Drága Édesatyánk, erősíts minket, hogy tudjunk türelmesen várakozni, hálás reménykedéssel. Ámen.

Minden helyzetben szeretném Istent dicsőíteni.
Lilian Nwanze Akobo (Meath, Írország)

IMÁDKOZZUNK A TÜRELMES VÁRAKOZÁS LELKÜLETÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek