2020. május 14. csütörtök

De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.

1Pt 3,13-17.

MINDIG KÉSZEN

Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. (1Pt 3,15)

Madárkedvelőként örömmel konstatáltam, hogy a tó, ahol férjemmel házat építettünk, sokféle madár természetes élőhelye. Számítva a lehetőségre, hogy lefotózhatom őket, vettem egy jobb fényképezőgépet. Épp, amikor elkezdtem vele fotózni, egy sarki lúdpárra figyeltem fel. Le tudtam fényképezni ezeket a gyönyörű madarakat. Ez azért is volt különleges lehetőség, mert másnapra már továbbálltak.
A madarak nem pózolnak, ha fotókat akarok róluk, nekem kell felkészültnek lennem - velem kell, hogy legyen a fényképezőgép, és várnom kell a lehetőségre. Még ekkor sem biztos, hogy sikerül jó képet készítenem. De jönnek újabb lehetőségek, és ha a gépet nem hagyom a polcon, akkor nem kell sajnálkoznom azon, hogy milyen remek fotókat hagytam ki.
Nem mindig tudjuk, mikor jön el a lehetőség, hogy bizonyságot tegyünk Krisztusba vetett reménységünkről. Ha azonban nyitottak vagyunk a Szentlélek ösztönzésére, és készen állunk megosztani a történetünket, akkor a készenlét állapotában vagyunk. És ki tudja? Talán találkozunk valakivel, akinek a Megváltóban való reménységre van szüksége. Készen állunk-e, hogy megosszuk Isten történetét?

Imádság: Urunk, segíts a tőled kapott reménység szerint élni, hogy mások is megkívánják! Segíts készen állnunk, és megosztanunk szeretetedet és megváltásodat! Ámen.

Hogyan fejezem ma ki Krisztusba vetett reménységemet?
Lori Herold (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK A FOTOGRÁFUSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Május
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek