2020. június 3. szerda

Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban; mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől táplált reménységetek állhatatosságát; mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok. Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét. Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában, mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk, mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogy miként tértetek meg a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.

1Thessz 1,2-10.

SZAVAK ÉS CSELEKEDETEK

Készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. (1Thessz 2,8)

Amikor Billhez hozzámentem, a klasszikusok nem szerepeltek kedvenc zenei listámon. Bill viszont ezt szerette a legjobban. Amikor egy komolyzenei rádióállomás sugározni kezdett a környékünkön, az ébresztőt erre a csatornára állítottuk, így minden hétköznap reggel komolyzenére ébredtünk. Jártunk koncertekre és operába is, főleg miután a lányunk is énekes lett. 48 éve tartó házasságunk alatt Bill soha nem ragaszkodott hozzá, hogy én is hallgassak komolyzenét, és nem győzködött, hogy ez a legjobb zene a világon. Egyszerűen hallgatta a zenét, amit annyira szeretett, és közben én is megszerettem.
Hasonlóképpen, ahelyett, hogy vitatkozom a hitről vagy győzködök másokat, hogy éljenek az én keresztény értékrendem szerint, meg kell élnem a hitemet, kedvesnek és szeretetteljesnek lenni, mint Jézus, és mindenkihez tisztelettel viszonyulni. Így ha alkalmam adódik valakinek elmondani, hogy "Isten szeret téged", hinni fog nekem, mert látja ennek valóságát a szavaimban és cselekedeteimben. Ezáltal úgy tehetek bizonyságot Istenről, akit szeretek, ahogyan azt Jézus tette.

Imádság: Istenünk, add, hogy mindenkihez úgy viszonyuljunk, ahogy Jézus tenné, hogy megláthassák a szavainkból és cselekedeteinkből, hogy te szereted őket. Ámen.

Mennyire láthatják mások, hogy Isten szereti őket, abból, ahogy bánok velük?
Lin Tranter (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ OPERAÉNEKESEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek