2020. június 26. péntek

Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.

Zsid 10,19-24.

VÁGYÓDÁS AZ EGYSZERŰRE

Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. (Zsid 10,24)

Mindig nagy dolgokat szerettem volna tenni Istenért, megváltoztatni a világot, és olyan életet élni, ami valóban számít. Nem akartam, hogy az életem végén bármit sajnálnom kelljen. Lehet, hogy az életkor vagy még inkább a bölcsesség hozta, de azt tudom, hogy most már egy egyszerűbb életre vágyom.
Egy volt diákom telefonhívása megmutatta nekem, hogy mit jelet ez. Őt pályakezdőként tanítottam, amikor minden igyekezetem ellenére sok hibát vétettem. Ennél a diáknál súlyos ADHD (hiperaktivitás) betegséget állapítottak meg. Egy helyi banda is megpróbálta beszervezni. Abban az évben próbáltam bátorítani. Most azért hívott, hogy elmondja, amíg az én osztályomba járt, hogyan lett először ő, majd a családja is keresztény. Azt mondta, megváltoztattam az életüket, és ifjúsági lelkésznek készül. Megmutatta nekem, hogy az embereknek adott egyszerű naponkénti biztatás mindent megváltoztathat.
Isten a szavaimon keresztül meg tudta változtatni az életét annak a családnak. Ki tudja, hogy e fiatalember szolgálatán keresztül hány család élete fog megváltozni? Ki tudja, hogy Isten mit fog elvégezni a látszólag semmitmondó biztató szavainkon és a felajánlott szeretetünkön keresztül?

Imádság: Drága Urunk, segíts bennünket, hogy megragadjunk minden lehetőségeket arra, hogy másokat bátorítsunk, segítsünk és szeressünk! Ámen.

Isten által bátorító szavaim nagy változásokat idézhetnek elő.
Terrie Hellard-Brown (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK A VESZÉLYEZTETETT DIÁKOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek