2020. július 26. vasárnap

Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: "Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad." Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.

Zsid 12,4-11.

METSZÉS

Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa. (Zsid 12,11)

Nehéz időket éltem át valakivel kapcsolatban, aki nagyon kedves volt számomra. Úgy éreztem, nem tettem semmit, amivel fájdalmas szavaira vagy viselkedésére rászolgáltam volna. Sértetten vívódtam: megszakítsam vele a kapcsolatom vagy Istenre hagyjam a megoldást. Az utóbbit választottam.
Mialatt sírva imádkoztam Bibliám felett, megtapasztaltam Isten vigasztalását. Bizonyosságot nyertem, hogy Isten mennyire szeret, és hogy értékes vagyok számára (1Jn 3,1). De valami más is elkezdett munkálni bennem, amire nem voltam felkészülve. Isten segített meglátni, hogy korábban én sem viselkedtem mindig helyesen, és ez válthatta ki a bántó magatartást. Úgy láttam, hogy ezen az élményen át "metszegeti" az életem.
Először dühös voltam. Miért én bűnhődök valaki helytelen viselkedése miatt? Aztán eszembe jutott a metszés lényege: eltávolítani a káros és a növekedést akadályozó részeket. Az eredmény: egészséges növekedés és bőséges gyümölcs. Ahelyett, hogy neheztelnék az engem megbántó személyre, elhatároztam, hogy hálás leszek Istenemnek a visszametsző munkájáért, hogy új, növekvő és egészséges kapcsolatokat építhessek.

Imádság: Istenünk, ajándékozz meg békességeddel, hogy elfogadhassuk szerető kezed tisztító munkáját. Ámen.

Isten hogyan formál engem?
Esther MacDonald (Quebec, Kanada)

IMÁDKOZZUNK A SÉRÜLT KAPCSOLATOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek