2020. augusztus 4. kedd

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.

Zsid 12,1-3.

LETÉVE MINDEN TERHET

Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére. (Zsid 12,1-2)

Egyik reggel munkába készülődve azon morfondíroztam, mit vigyek magammal a táskámban, és mit hagyjak inkább itthon. Belefért volna minden, csak túl nehéz lett volna. Arra gondoltam, hányan néznének furcsán, hogy korán reggel olyan nehéz a táskám, hogy csak húzom a lábam. Egy másik részem viszont azt mondta, elvihetnék mindent, és úgy tehetnék, mintha nem is lenne nehéz, de sajnos akkor is ugyanúgy kifáradnék.
Sokféle terhet kell cipelnünk - család, munka, kötelezettségek -, és mindezt egyetlen testben. Lehet, hogy a hétköznapokban először nem is látszik, mit cipelünk, de végül elfáradunk tőle. A fent idézett versek emlékeztetnek, hogy állhatatossággal futhatjuk meg a pályát, ha leteszünk minden ránk nehezedő terhet, és Jézusra nézünk, a hit szerzőjére és beteljesítőjére. Bízhatunk benne, hogy ő segít nekünk szembenézni minden előttünk álló nehézséggel. Nem egyedül kell csinálnunk.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy megnyugvást adsz nekünk, ha letesszük életünk terheit. Jézus nevében. Ámen.

Nincs túl nehéz teher, ha Jézus velem van.
Vimbai Chizarura (Harare, Zimbabwe)

IMÁDKOZZUNK EGY FELADATOKKAL TÚLTERHELT EMBERÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek