hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.
Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
Fil 3,10-14.
VÉGEZD EL A FUTÁST
Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. (2Tim 4,7)
Emlékszem a napra, amikor végignéztem a lányom első maratonfutását. Míg az atléták küszködése a fizikai megterheléssel nyilvánvaló, az érzelmi erőfeszítés nem olyan világos, legalábbis a külső szemlélőknek. Kilenc-tíz kilométer után a futók felveszik a lépés ütemét, a 20. kilométerjelzésnél megkönnyebbülve sóhajtanak és remélnek, de a 32. kilométer körül gyakran úgy érzik, "elmentek a falig", mindent elárasztó kimerültséget tapasztalnak, és kétlik, hogy képesek-e folytatni a futást. Ennek ellenére a kihívás nem legyőzhetetlen azoknak, akik eltökéltek, megfelelően edzettek, és akik vágynak arra, hogy befejezzék a legkeményebb versenyfutást, amit ember kitalálhatott.
Az, hogy szemtanúja voltam a maratonfutásnak, megtanított valamit arról, hogyan éljünk keresztényként. Cél, szorgalom és hajlandóság szükséges, hogy Isten kezébe tudjuk tenni életünket, és meglássuk, ő a legnehezebb feladatok között is átvezet, és segít bevégezni a számunkra kijelölt versenyfutást.
Imádság: Istenünk, erősíts meg bennünket gyenge pillanatainkban, hogy életünk futását bevégezhessük! Ámen.
Ha kitartunk a hitben, Isten eljuttat bennünket az életünk versenyfutásának végéig.
David Payne (Missouri, USA)
