2020. augusztus 29. szombat

"Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja." "Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." "Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre."

Mt 25,31-46.

A KÖZTÜNK ÉLŐ JÉZUS

Mert a szegények nem fogynak el a földről; ezért megparancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő elesett és szegény testvéredhez. (5Móz 15,11)

Jézus szavai Mt 25-ben emlékeztetnek annak a fontosságára, hogy törődjek a körülöttem lévők szükségeivel. Ez az igeszakasz segít az eszembe vésni, hogy Krisztus köztünk él, és bár szemtől szemben nem találkozhatunk vele, de megláthatjuk őt mások arcában. Krisztus szeretetét a cselekedeteinkkel mutathatjuk meg. Mindennap megvan a lehetőségünk, hogy elérjük a szükségben lévőket, és megmutassuk nekik Isten szeretetét. Krisztus azt akarja, hogy mi legyünk Isten keze, hogy megérintsük őket, mi legyünk Isten szíve, hogy szeressük őket, és Isten füle, hogy meghalljuk kiáltásukat.
Micsoda kiváltság, hogy enni adhatunk az éhezőknek, meglátogathatjuk a betegeket és börtönben lévőket, vagy imádkozhatunk a csüggedőkért! Választ jelenthetünk a szükségben lévők imáira. Isten bízik abban, hogy osztozunk mások fájdalmában. A bennünk lévő többletet Isten azért bízta ránk, hogy azt a másokról való gondoskodásra fordítsuk. Ajánljuk fel önként!

Imádság: Drága Urunk, segíts meglátni, hogyan törődhetünk mások szükségeivel! Nyisd meg szemünket, hogy a köztünk élő Krisztust meglássuk mindennap! Ámen.

Amikor nagylelkű vagyok másokkal, Isten szeretetét mutatom meg.
Muyiwa Benralph Olaiya (Szövetségi Fővárosi Terület, Nigéria)

IMÁDKOZZUNK A MENEKÜLTEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek