2020. október 29. csütörtök

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1Pt 5,6-11.

BÁTORÍTÓ BARÁTOK

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. (1Pt 5,10)

Sherryvel világéletünkben barátnők voltunk, akkor is, mikor több száz kilométer választott el minket egymástól. Amikor másodszor diagnosztizáltak emlőrákkal, és azt mondták, a jövőm bizonytalan, hónapokig kemoterápiára és sugárkezelésre kell járnom, elöntött a félelem és az aggodalom. Úgy tűnt, hogy imáim nem hallgattatnak meg.
Aztán kaptam egy lapot Sherrytől. Ez állt benne: „1Péter 5.” Gyorsan a Bibliámhoz fordultam. Átolvastam a szakaszt, valamilyen vigaszt vagy iránymutatást keresve. Amikor a 10. verset olvastam, úgy éreztem, Sherry levele Isten válasza volt az imáimra. A Szentírás emlékeztetett, hogy Isten szeret engem.
Néhány hónappal később Sherry stroke-ot kapott, ami nagyon legyöngítette. Most rajtam volt a sor, hogy támogatást és bátorítást nyújtsak. Elküldtem neki az 1Pt 5-öt! Az ezt követő hónapokban Sherryvel hálát adtunk Istennek hosszú barátságunkért és a bátorításért, amelyet egymásnak adhatunk. Éppen akkor, amikor a leginkább szükségünk van Istenre, a hűséges barátok segíthetnek újra kapcsolatba lépni vele.

Imádság: Istenünk, köszönjük igédet, amelyet megoszthatunk egymás bátorítására. Szenvedéseink is hadd legyenek a te dicsőségedre! Ámen.

Felajánlhatom Isten bátorító szavait másoknak a nehéz időkben.
Carolyn Ellis (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉLETVÁLTOZTATÓ BETEGSÉGEN ÁTMENŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Október
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek