2020. december 20. vasárnap

Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az ÚR, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az ÚR, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az ÚR erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az ÚR az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait.

5Móz 7,7-9.

KISLÁNYOM AJÁNDÉKA

Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az ÚR az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretik őt, és megtartják parancsolatait. (5Móz 7,9)

Mikor a lányom óvodás volt, karácsonyi vásárt tartottak az óvodájukban. Ennek fénypontja volt az a bolt, ahol a gyermekek ajándékot választhattak szüleiknek vagy más rokonaiknak. Noha az anyukákat és apukákat nem engedték be, emlékszem, ahogy bekukucskáltam, hogy lássam őt, amint asztaltól asztalig ment, hogy ajándékot válasszon az apukájának, a bátyjának és nekem.
Karácsony reggelén alig várta, hogy átadhassa nekem az ajándékát. Amint ideadta, büszkén mondta: "Ezt én egyedül választottam neked, mami!" Kinyitottam és láttam, hogy egy kicsi zöld béka egy hintaszékben ül, és újságot olvas ezzel a szalagcímmel: "A világ legnagyszerűbb nagypapája". Azonnal megtetszett. Azóta, már 25 éve a kis béka ott ül az ebédlőm polcán.
Azt hiszem, hogy Isten is hasonló gyönyörűséget érez, mikor felajánljuk neki a szolgálat ajándékát, vagy időnket imádságban, magasztalásban töltjük. Felajánlásunk nem tökéletes, mégis, ha szeretetből fakad, Isten örömmel fogadja. Ez a kis béka nemcsak a lányom, hanem Isten irántam való szeretetére is emlékeztet.

Imádság: Drága Istenem! Köszönöm szereteted, amit oly szabadon adsz nekünk, gyermekeidnek. Ámen.

Isten gyönyörködik a nem tökéletes ajándékaimban is.
Andrea Woronick (Conntecticut, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek