2021. január 21. csütörtök

URam, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat.
Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.
Áldom az URat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm.
Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.
Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.
Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.

Zsolt 16,5-11.

EGY MEGHÍVÁS

Most pedig Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (Ef 2,13)

Egyik nap a konyhaasztalnál ülve lehajoltam, hogy egy leesett evőeszközt felvegyek. Észrevettem egy magányos, pici hangyát, amint céltalanul bolyongott a kerámiapadlón. Össze-vissza szaladgált szabálytalan körökben, egyre nagyobb utat járt be, míg elérkezett egy fugamélyedésbe a csempék közt. A hangya ezután a mélyedésben rohant tovább egészen az ajtóig, ami kivezetett a konyhából. Pici teste átcsusszant az ajtó alatt, átvágott a küszöbön, majd kijutott a szabad levegőre, vagyis a szabadságba.
A hangya kanyargós útja elgondolkodtatott az emberi élet ösvényeiről. Fiatalként céltalanul kalandoztam az életben, és valahogy mindig csapdában éreztem magam. Egészen addig így volt ez, míg a későbbi feleségem el nem hívott a templomba, ahol megváltozott az életem. Ez a meghívás vezetett abba a szabadságba, amit egyedül Krisztusban lehet meglelni. Megnyugodtam, és éreztem, hogy végre a jó irányba haladok. Idővel átjutottam a küszöbön a béke, remény és öröm frissességébe. Micsoda áldás volt, hogy valaki megmutatta a helyes ösvényt!

Imádság: Megbocsátás és kegyelem Istene, köszönjük, hogy utat adsz, mely hozzád vezet. Ámen.

Egy egyszerű meghívásom megváltoztathatja valaki hitéletét.
Thomas Jones (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK A KERESZTÉNY TANÁCSADÓKÉRT, MENTOROKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek