2021. február 12. péntek

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: "Láttuk az Urat." Ő azonban ezt mondta nekik: "Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem." Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: "Békesség néktek!" Azután így szólt Tamáshoz: "Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő." Tamás pedig így felelt: "Én Uram, és én Istenem!" Jézus így szólt hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek."

Jn 20,24-29.

ERŐSEBB A FÉLELEMNÉL

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. (Zsid 11,1)

Egyik nap a templomban rábukkantam erre a mondásra: "A hit erősebb a félelemnél." Ez egy nehéz szituációra emlékeztetett, amikor a családommal megtapasztaltuk ennek igazságát.
A lányunk, Rebeka azzal hívott fel minket egyik nap, hogy a négyéves kisfia Esteban bekerült a kórházba, mert a májenzim szintje veszélyesen megemelkedett. Májtranszplantáció várólistára került. Természetesen nagy félelmet éreztünk, de biztosak voltunk abban, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Egész családunk abban a bizonyosságban és meggyőződésben volt, hogy Isten csodát fog tenni az unokánkkal.
Teljes hitünket Istenbe vetettük, szembenézve óriási félelmünkkel, és ő megtartott minket. Örvendeztünk, és hálát adtunk Istennek, amikor Esteban teljesen felgyógyult.

Imádság: Irgalmas Istenünk! Továbbra is tarts meg minket kegyelmed által. "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen." (Mt 6,9-13)

Amikor kétségbeesem, Isten segít legyőzni a félelmeimet.
Vidal Cruz Rosado (Puerto Rico)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT A GYERMEKEKÉRT, AKIK TRANSZPLANTÁCIÓRA VÁRNAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek