2021. március 5. péntek

Minden eszes ember okosan cselekszik, de az esztelen bolondságot terjeszt. A gonosz küldött romlásba dönt, de a megbízható követ gyógyulást szerez. Szegénység és gyalázat éri azt, aki megveti az intést, de tisztelik azt, aki megfogadja a feddést. A beteljesült kívánság jólesik az embernek, az ostobának pedig utálatos eltérni a rossztól. Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz. A vétkeseket üldözi a baj, az igazaknak pedig szép jutalmuk lesz.

Péld 13,16-21.

TÁRSASÁG MEGVÁLASZTÁSA

Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz. (Péld 13,20)

Középiskolás koromban igyekeztem különböző baráti társaságokhoz tartozó és más-más háttérből érkező emberekkel időt tölteni. A gyülekezeti ifjúsági csoportunk tagjaira is szántam időt. De a területi focicsapatunk kapitánya is én voltam, és sok időt töltöttem a csapattársaimmal is. Amikor a körükben voltam, néha észrevettem, hogy másképp viselkedem, mint amikor a gyülekezeti barátaimmal vagyok. Ez ifjú éveimnek helytelen epizódja volt. Felsőbb osztályban Isten megnyitotta a szemem, és megláttam, hogy ez egyáltalán nem krisztusi viselkedés.
Figyelmesen meg kell válogatnunk azokat, akikkel a legtöbb időt töltjük. Amikor bizonyos emberekkel voltam együtt, eltávolodtam az Úrtól. A mai igevers azt mondja, ha hasonló gondolkodású hívő emberekkel vesszük körül magunkat, támogatni fognak minket, így egyre közelebb kerülünk az Úrhoz.
Tudom, hogy nem járhatom egyedül a hit útját. Az ApCsel arra figyelmeztet, hogy legyünk közösségben a többi hívővel. Hitéletünk gazdagszik, amikor hívő társasággal vesszük körül magunkat.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük testvéreinket, akik közelebb segítenek minket hozzád. Ámen.

A hívő közösség segíthet a hitben növekednem.
Austin Shumake (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉGEKÉRT VILÁGSZERTE!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek