2021. március 22. hétfő

Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és beleütköztek abba a házba

Mt 7,24-27.

A MESTERÉPÍTÉSZ

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását. (Péld 16,9)

Ahogy gyerekként cseperedtem, szerettem volna tudni, hogy mi lesz belőlem az életem során. Lehet, hogy profi focista leszek vagy egy sikeres üzletember. De tinédzserkoromban drasztikus fordulatot vett az életem, és börtönbe kerültem. Úgy éreztem, hogy összedőlt az életem, és minden reménytelen. Ahogy a cellámban ültem, magamban újrajátszottam az életemet, mintha csak egy film lenne. Minden jelenetet megvizsgáltam minden szemszögből. Hosszas boncolgatás után megértettem, hogy minden, amit addig hajszoltam, értelmetlen volt.
Egy nap a magányos cellában Isten megszólított. Attól a pillanattól kezdve javulni kezdett az életem. Éreztem, hogy Isten biztos alapra építi az életemet. Még most is valami újat teremt bennem Isten. És mikor visszagondolok az elmúlt évekre, látom, ahogy a Mester-építész munkálkodik. Isten igazgatta a lépteimet, mindig egyszerre csak egyet.
Ha céltalannak és értelmetlennek látszik az életünk, megtanulhatunk Istenben bízni, az életünk Teremtőjében és Megtartójában. Ha Isten vezetésében bízunk, biztosak lehetünk abban, hogy ő jóra és nemes életre vezet bennünket.

Imádság: Drága Istenünk, vezesd a lépteinket, hogy építhessük a te országodat! Ámen.

Isten az életem alapja.
Antonio Delapaz (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A BÖRTÖNBEN LÉVŐ FIATALOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek