2021. március 24. szerda

Péter és János felment a templomba a délutáni imádkozás idejére, három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit mindennap letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk! Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj! És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.

ApCsel 3,1-10.

MINT MÉG SOHA

Jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába, felugrott, talpra állt, és járt. (ApCsel 3,7-8)

Sokszor tűnődöm azon, hogy a családom helyzete sosem fog változni. Nem lesz saját otthonunk, a bátyám nem fog meggyógyulni mentális betegségéből, és pénzügyi problémák kísérik életünket. Egy barátnőm mondta: "Lina, úgy kéne imádkoznod, mint még soha!" Azon gondolkodtam, hogy mit jelent a "mint még soha" kifejezés. Nyitott szemmel kellene imádkozni, nem pedig csukott szemmel? Inkább állva kéne imádkoznom, nem ülve? Később rájöttem, hogy a "mint még soha" azt jelenti, hogy a bizalmamat teljesen Istenbe vetve. A családi problémáinkon gondolkodás helyett, inkább Istenre kell néznem, akinek hatalma van mindent megváltoztatni.
A "mint még soha" a templom kapuja előtti sánta emberre emlékeztetett, aki azt gondolta, sohasem lesz képes járni, nemhogy ugrálni. Aztán egy nap találkozott Péterrel és Jánossal. Ahelyett, hogy pénzt adott volna neki Péter, ezt mondta: "A názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!" A férfi azonnal "felugrott, talpra állt, és járt".
Amikor egy olyan helyzettel állok szemben, ami látszólag sohasem fog megváltozni, úgy imádkozhatok, "mint még soha", és teljes bizalmamat Istenbe vethetem. Neki hatalma van minden felett.

Imádság: Mindenható Istenünk, a nehéz helyzetekben segíts bízni abban, hogy te képes vagy csodákat tenni. Ámen.

Ma Isten erejére bízom magam.
Linawati Santoso (Kelet-Jáva, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK A KRÍZISBEN LÉVŐ CSALÁDOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek