2021. április 9. péntek

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.

Zsolt 1,1-3.

A SZENTLÉLEK TANÍT

...szent lelkedet ne vedd el tőlem! (Zsolt 51,13)

Mindig is szellemi táplálékként tekintettem az olvasásra, s alig tizenévesen szokásommá vált a reggeli csemegézés a könyvekből. Hamar tudatosan kezdtem el "edzeni" lelkemet. Így neveztem el ugyanis a napindító olvasásokat. Írók, művészek bölcseleteivel, filozófusok tanításaival igyekeztem felvértezni magam a napi, főként még iskolai kihívásokkal szemben.
Ám, bár valóban belső nyugalommal indultam el otthonról, a nap folyamán ritkán sikerült alkalmaznom az eltökéltségeket.
Hiába tudtam már: egyes dolgok hatalmunkban vannak, mások nincsenek, és csak azt kellene magaménak tartani, ami valóban az enyém, még a hatalmamban nyilvánvalóan nem lévő problémás dolgok esetében is csak nagyon ritkán tudtam túllépni a legegyszerűbb semmi közöm hozzával.
Persze, azt még nem tudtam, hogy a hogyanokra (hogyan megélni? hogyan elviselni, megcselekedni?) hit nélkül sem a bölcsesség, sem a filozófia, de a hagyomány, a művészet, sőt a tudomány sem képes igazi választ adni. Csak az élő Isten megismerésével, majd a Biblia megnyílásával világosodott meg ez bennem is. De ettől kezdve az igazi erőt adó, a hogyanokra is válaszoló rendszeres reggeli olvasmányaim Isten igéi lettek.
Mintegy harminc éve "edzem" már így magam boldogan reggelente. A test kávézik, a lélek a Bibliából táplálkozik.

Imádság: Szentlélek Isten, jöjj szívünkbe! Ámen.

Isten szavában bölcsességet és erőt találok.
Szűgyi Zoltán (Budapest, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK A LELKI TÁPLÁLÉK UTÁN KUTATÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek