2021. május 28. péntek

Hallgass rám, Jákób háza, és Izráel házának egész maradéka, ti, akiket születésetek óta hordozok, világra jöveteletek óta viszlek: Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.
Ugyan kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze, kivel vethetnétek egybe, akihez tényleg hasonlítanék? Kiöntik az aranyat az erszényből, kimérik az ezüstöt a mérlegen. Ötvöst fogadnak, hogy istent készítsen belőle, és leborulva azt imádhassák. Vállukra veszik, úgy hordozzák: ha helyére teszik, ott áll, el nem mozdul helyéről. Ha segítségért kiáltanak hozzá, nem válaszol, nem menti meg őket a nyomorúságból.
Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek! Emlékezzetek vissza az ősrégi dolgokra: én vagyok az Isten, nincsen más, Isten én vagyok, nincs hozzám hasonló!

Ézs 46,3-9.

HŰSÉGES TANÚSÁGTEVŐ

Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! (Ézs 46,4)

Bár édesapám már nyugállományba vonult, azután is gyakran felkérték, hogy vasárnaponként prédikáljon a helyi gyülekezetben. Amikor betöltötte a 89 életévét, közölte velem, hogy a következő vasárnap lesz az utolsó szolgálata. Elkezdtem szervezni a hét órás utat, hogy meghallgathassam az utolsó prédikációját.
Ez minkettőnk számára egy érzelmekkel teli istentisztelet volt. Ő tudta, hogy lelkészi karrierje véget ért, én tudtam, hogy most adja át a stafétát. Elkezdődött az istentisztelet, felcsendült az első ének, majd édesapám kinyitotta viseltes Bibliáját. Mindeközben egy figyelemreméltó változás vette kezdetét: a hangja megerősödött, és a szavak könnyebben jöttek a szájára. Magabiztos volt, hiszen Isten igéjét 65 éven át hirdette. Az utolsó szolgálatán nem is a Bibliából olvasta fel a textust, hanem fejből idézte, hiszen a szívébe voltak írva az igék. És mialatt a szavai egy kissé meglassultak, és a szokásosnál egy kicsit hosszabban nézte a jegyzeteit, hogy újra megtalálja a fonalat, a Szentlélek sugárzott a szavain keresztül.
Az istentisztelet után tudtam, hogy édesapám két szolgálatot végzett aznap: az egyiket a szavaival, a másikat hosszú, hűséges éveinek tanúságtételével.

Imádság: Istenünk, köszönjük azokat az embereket, akiknek hűséges élete az örömhír megosztására tanít. Ámen.

Életkoromtól függetlenül szolgálhatok Istennek.
JudyAnn Krell Morse (Iowa, USA)

IMÁDKOZZUNK A LELKIPÁSZTOROK GYERMEKEIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Május
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek