2021. július 14. szerda

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!
A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.

1Thessz 5,16-24.

TÜRELMES AZ IMÁDSÁGBAN

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jak 5,16)

Amikor fiatal voltam, kétezer mérföldre laktunk nagyszüleimtől. Csak néhány alkalommal volt lehetőségem találkozni velük. Nagyon szegények voltak, de nagymamám minden évben küldött nekem egy-egy apró ajándékot karácsonyra és születésnapomra.
A "legrosszabb" ajándék, amit küldött, egy textil könyvjelző volt, bojttal az alján. Töviskoronás Jézus volt belehímezve, stilizált virágokkal és az alábbi szavakkal: "A Menny áldásai legyenek veled." Valamiért mégis megtartottam, habár sem a szüleim, sem én nem voltunk keresztények.
Később megtudtam, hogy nagymamám haláláig mindennap imádkozott értem. Ez különösen értékessé tette számomra a könyvjelzőt. Micsoda türelem, szeretet és erős hit kellett, hogy mindennap imádkozzon egy több tízezer kilométerre élő kisfiúért, akivel alig találkozott.
Hiszem, hogy az ő és nagyapám imádságai juttattak el Krisztushoz. Példája meggyőzött a türelmes imádság értékéről. Könnyű belefáradni egy bizonyos személyért vagy helyzetért mondott imádságba, és néha teljesen hiábavalónak is tűnik. De Isten hallja, és mindig isteni bölcsességgel válaszol.

Imádság: Uram, hálát adunk azokért, akik hűségesen és türelmesen imádkoznak értünk. Adj türelmet, hogy mi is folyamatosan imádkozzunk másokért! Ámen.

Lehet, hogy időbe telik, de Isten válaszol imádságaimra.
Ken Claar (Idaho, USA)

IMÁDKOZZUNK OLYAN CSALÁDOKÉRT, AHOL A CSALÁDTAGOK TÁVOL ÉLNEK EGYMÁSTÓL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek