2021. augusztus 5. csütörtök

Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.

Ef 5,1-2.

UTÁNZÓK

Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róm 12,2)

A közeli vízmű riasztója ébresztett fel. Néhány perc után meghallottam, hogy egy kismadár, a gezerigó utánozza a sípoló hangjelzést. Mosolyogtam, hogy nem egy másik madár énekét utánozza, hanem egy ember által alkotott szerkezetét.
Aztán azon gondolkodtam, én mit másolok. Isten gyermekeként milyen gyakran követem az emberi utakat Isten útja helyett? Lelkesedésem alábbhagyott, amint ráébredtem, hogy épp azon a héten nem egyszer világi szokásokat követtem. Elhamarkodottan ítéltem meg egy nőt, csupán az öltözete alapján. Megkérdőjeleztem valaki szolgálata mögött a mozgatóerőket. Az általam nézett tévéműsorok, az olvasmányaim és a meghallgatott zene sem hordozott isteni értékeket.
Mai olvasnivalónkban Pál arra buzdít, hogy Isten szeretetét utánozzuk. De gyakran megesik, ahelyett, hogy másokra Isten szeretetével néznék, megszokásból gondolkozom és cselekszem, ahogy a világban tanultam.
Meglehet, ezért mondja Pál, hogy Krisztus áldozatos szeretetének példáját kövessük. Ha igyekszünk rá hasonlítani, Isten át tudja formálni hozzáállásunkat, és az ő akarata szerint tudunk élni.

Imádság: Mennyei Atyánk, köszönjük Krisztus áldozatos szeretetének példáját. Segíts az ő szeretetét követnünk látásmódunkban és cselekedeteinkben egyaránt! Ámen.

Ma igyekszem Krisztus szeretetét követni.
Montra C. Weaver (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKIT MEGÍTÉLTÜNK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek