2021. augusztus 29. vasárnap

Jézus pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ezt mondták egymásnak: Ezt ne szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így teljesedett be az Írás: "Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek." Ezt tették a katonák. Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.
Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.

Jn 19,17-30.

A TÖKÉLETES KERESZT

Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! (Lk 9,23)

A börtönben megtanultam az időmet kitölteni olyan tevékenységekkel, amiket amúgy nem csinálnék, mint például a kreatív írás és a rajzolás. Nemrégi megtérésemre emlékezve úgy döntöttem, hogy rajzolok egy keresztet látható emlékeztetőként arra, hogy mit tett Jézus értem. Egy kicsit maximalista vagyok, és a börtönben csak a toll (a ceruza nem) és a papír a megengedett, így a rajzolás egy kicsit nehezebb volt, mint gondoltam. Vonalzó sem volt. A notesz szélét próbáltam vonalzónak használni, így sem a hossz, sem a szélesség nem lett tökéletes. Megpróbáltam a keresztet árnyékolni is, hogy úgy tűnjön, vannak a fának időgyűrűi és göcsörtjei, mintha most jött volna a fatelepről.
Ahogy ezen dolgoztam, rájöttem, hogy maga a kereszt - amit Jézus cipelt - sem volt tökéletes. Megtépázott lehetett, repedésekkel és egyenetlen szélekkel. Órákon át tartó rajzolás után rájöttem, hogy csak két dolog volt tökéletes Jézus keresztjén: maga Jézus és a tény, hogy meghalt a bűneinkért. Annak köszönhetően, hogy Jézus kész volt meghalni, Isten megbocsátotta a tökéletlenségeimet. Mindennap hordozhatom a saját keresztemet, és elfogadhatom Isten szeretetét és kegyelmét.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy szeretsz minket akkor is, amikor mi nem érezzük szerethetőnek magunkat. Köszönjük a megbocsátásodat és kegyelmedet. Ámen.

Isten jobban szeret engem, mint azt el tudnám képzelni.
Steven Paul Simmons (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A TÖKÉLETESSÉGRE TÖREKVŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek