2021. október 2. szombat

Sámuel úgy is tett, ahogyan megmondta neki az ÚR. Amikor megérkezett Betlehembe, remegve mentek eléje a város vénei, és azt kérdezték: Békés szándékkal jöttél-e? Békés szándékkal — felelte. — Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. Szenteljétek meg magatokat, és jöjjetek el velem az áldozati lakomára! Miután szentnek találta Isait és fiait, meghívta őket az áldozati lakomára. Amikor megérkeztek, és meglátta Elíábot, ezt gondolta: Biztosan ez lesz a felkent, aki most itt áll az ÚR előtt. De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.

1Sám 16,4-7.

RÉSZLETEKBEN REJLŐ SZÉPSÉG

Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. (1Sám 16,7)

Sok rajzot kapok a börtönben a kislányomtól. Az egyik kedvencem egy önarckép, amit négyéves korában rajzolt. Mások valószínűleg csak egymás mellé firkált alakzatokat látnának rajta, háromszögeket, négyszögeket, köröket, oválist, melyekből próbálta összerakni az emberi testet. De én látom a részleteket is - a pupillát, a szivárványhártyát a szemben, a szempillákat, a teniszcipőt a lábon, a háromszög alakú, csinos, piros ruhácskát és a téglalap formájú harisnyanadrágot. Az én szememnek csodálatos ez a rajz, értékesebb, mint a Mona Lisa.
A mi Mennyei Édesatyánk is látja a mi apró, hétköznapi cselekedeteinket, és örül, amikor őt tükrözzük. Végül is, az apró részletek azok, amikkel szebbé tehetjük valaki napját - egy kézfogással, egy bátorító szóval vagy egy puszta üdvözléssel. Ezek olyan örömöt jelenthetnek valaki életében, amit nem is gondolnánk.
Mindannyian szánhatunk ma egy kis időt arra, hogy apróságokkal valaki felé kedvességet mutassunk. Ezzel Istent dicsőítjük, aki látja, és törődik életünk apró részleteivel is.

Imádság: Drága Istenünk, segíts, hogy ma kedvesek tudjuk lenni mindenkihez, akivel találkozunk! Ámen.

Isten szeretetét tükrözhetem, ha szánok rá időt, hogy észrevegyek másokat.
Steven Paul Simmons (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A BÖRTÖNBEN LÉVŐ SZÜLŐK GYERMEKEIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Október
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek