2021. október 7. csütörtök

A samáriai asszony ezt mondta Jézusnak: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! — te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet. Az asszony így szólt hozzá: Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is? Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.

Jn 4,9-14.

ÖRÖK ÉLET

...de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. (Jn 4,14)

A feleségemnek időpontja volt az orvosnál, és én elkísértem őt. A busszal egy park mellett haladtunk el, ahol megláttam egy szökőkutat. A szélén galambok ültek, a szökőkút friss vizébe mártva csőrüket szomjukat oltották. Nyugodtan ittak, senki nem háborgatta őket. Jó érzéssel töltött el a látványuk, ahogyan élvezik, hogy szabadon hozzájuthatnak a vízhez.
Miután hazatértünk, Istennel imádsággal töltött időmben a szökőkút képe továbbra is velem maradt. Elővettem a Bibliám, és a fenti olvasmányra leltem. Úgy éreztem, Isten vezetett az üzenethez. Éppúgy, ahogyan a galambok bizalommal ihattak a vízből, Jézus is így ajánlotta nekünk az öröklét vizét ajándékul. Nem fogunk szomjazni többé a pusztító világi dolgokra, mivel az Isten által kínált élő víz örök. Lelki szomjúságunk kielégül.

Imádság: Örök élet ajándékozója, köszönjük neked az élő víz ajándékát lelki szomjunkra. "Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe!" Ámen. (Lk 11,2-4)

Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után! (Zsolt 42,3)
Alberto Jerónimo Quesada (Santiago, Chile)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM JUTNAK TISZTA VÍZHEZ!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2021 Október
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek